A NOVO brand úgy épül fel, hogy minden tevékenységünket – a cateringtől kezdve a a workshopokig – a NOVO Kultúrkonyha fogja össze. Sokaknak azonban nem egészen világos, mit takar ez a szó: Kultúrkonyha – hiszen nem tevékenységet jelöl, inkább egy fogalmat. És míg a konyhakultúra fogalma ismert, addig a kultúrkonyha inkább a mi felfogásunkat tükröző, kreált kifejezés.
Ahhoz, hogy megértsük, miről van szó, vessünk egy igen elnagyolt pillantást a catering piacra – vagy bármely gasztropiacra. Azt látjuk, hogy a vállalkozások még az indulások pillanatában döntenek egy alapvető kérdésben. Ha megkérdezik őket, mindegyik a „magas minőséget” emlegeti „elfogadható árakon”, de ez csak a kötelező szöveg. Egy gasztrovállalkozó alapvetően ugyanis vagy a minőség, vagy az ár megszállottja.
Így az egyikük cége az árversenybe száll be, és igyekszik lenyomni a költségeket. A másik a minőségi versenyben igyekszik nagyot mutatni. Mindkét versenyben vannak áthallások, az árversenyben igyekeznek minél jobb minőséget találni, a minőségi versenyben pedig próbálnak költséget optimalizálni, mégis egészen máshogy állnak a tevékenyükhöz. Alapvetően ez mégiscsak két egészen más világ.
Köztük hatalmas, tátongó tér.
Amikor ez a két világ elkezd közeledni mégis egymáshoz, hogy létrehozzanak valamiféle változatosságot, mi történik? Egy tisztességes középmezőny? Dehogy! Ekkor sok esetben a legnagyobb gasztronómiai borzalmak születnek.
Például létrehoznak olyan streetfoodot, amiben az alapanyag ára a csillagokat veri, de az adott alapanyag íze elveszik, megsemmisíti az étel környezete. Pont a napokban láttunk egy ilyen videót: egy lakókocsiból egy kibontott zacskó paprikás chipsbe szórtak marharagut, reszelt sajtot és paradicsomszószt, végül egy 200 dolláros tégelyni kaviárt is rákentek mindennek a tetejére… hátha akkor megkóstolhatják, „mit esznek a gazdagok”. Nincs tehát tapasztalatuk, nem tudják, mit kell kezdeni ezekkel az alapanyagokkal, és végül saját magukat parodizálják.
A másik irány sem jobb: amikor egy csúcskonyha elkezd spórolni rettenetesen, mert kiadták, hogy az ügyfél csak ennyit meg ennyit tud fizetni. Egyszerű étel kell, persze tartsuk a márkához hű minőséget. Az eredmény általában egy íztelen, unalmas, technológiai étkeztetés. És nem azért, mert nem tudnak megfelelő minőségű alapanyagokat találni, hanem mert a konyha nem tud „lefelé” megújulni. Ismeri az haute cuisine fogásokat, amik itt nem működnek. Viszont nem ismeri a népi konyha fogásait, amire itt szükség lenne.
A két világ közti tér nem hódítható meg olyan egyszerűen, hogy beemelünk elemeket innen vagy onnan. Sokkal nehezebb itt alkotni, ugyanis a két világ közti tér neve a mi tolmácsolásunkban: a Kultúrkonyha világa.
A kultúrkonyha tud drága alapanyagokkal megfelelően bánni, és van tapasztalata az haute cuisine világából. De rajong az egyszerű megoldásokért, amikkel igazán ízletessé lehet tenni azokat az ételeket is, amik máshol a „futottak még” kategóriában vannak. Nem „közepes”, sokkal inkább újító, merész, és élményt szeretne adni minden körülmények között.
Olyan, mint egy kultúrember, aki mindenféle társaságban tud viselkedni. Nem néz le senkit, nem hordja fenn az orrát. Társalog Nietzsche-ről, de a múlt heti meccset is meg tudja beszélni, mert számára felfedezni való, izgalmas a világ, amibe filozófia és sport egymás mellett megfér.
Így állunk mi a főzéshez.
Nehéz mindezt egy szóban elmagyarázni. Mert ha nem szeretnénk a legolcsóbbak lenni, miért nem szeretnénk a legdrágábbak? Ha nem szeretnénk a legmagasabb minőségű konyhát vinni, miért nem elégszünk meg egy nagyon egyszerűvel? Miért vállalunk magunkra ennyi bonyodalmat, hogy minden rendezvény egy újabb kihívás legyen, és megtaláljuk minden alkalommal az új egyensúlyt a kultúrkonyha tartományában?
Mondunk egy példát: ismeritek Katlan Tónit, a fesztiválokon jelenségként emlegetett embert, aki Kapolcson minden évben felszolgált, és aki minden évben a budai rakparton mutatja meg, hogyan lehet bográcsból különleges népi ételeket előcsalni? És ismeritek Novotny Antalt, akinek Malom étterme olyan különleges közép-magyarországi fogásokat elevenített és újított meg, hogy az étterem minden laikus ételkutató számára maga volt a mekka?
Ugyanaz az ember mindkettő.
Aki végül egyesítette a két világot, és létrehozta a NOVO Kultúrkonyhát. Segít nekünk, hogy a „jót” ne a „drágában” keressük.
Idén megpróbálunk ezzel kicsit többet foglalkozni. Videókban mutatjuk be, hogyan főzünk mi, és mikben érhetőek tetten a különbségek nálunk. Megmutatjuk, ami az, amiktől nem „közepes” lesz egy közepes árú rendezvény, hanem nagyon jó – csak épp máshogy. Tartsatok velünk 2025-ben is.
