Aki rendelt valaha az (azóta bezárt) éttermünkben desszertet, vagy catering kitelepüléseink alkalmával evett a megismételhetetlen Kossuth kiflinkból, hókiflinkből, mindenmentes csokitortánkból, találkozhatott Gizus keze munkájával. Aki látta már a ZIL-ünket, amiből kolbászokat és frissen sült kenyereket ontunk ki a fesztiválokon, találkozott Gizus keze munkájával. Gizi minden sütemények anyja több mint 15 éve, ezenkívül házi kenyereink mestere a rendezvényeken.
Na de kicsoda Gizus?
Egy életvidám, rendszerető, csupa szív, csodálatos hölgy. Kevesen tudják az eredeti végzettségét, ugyanis Gizus még véletlenül sem pék, cukrász, vagy szakács.
Eredeti végzettsége: teherautószerelő. Talán ez lehet az oka annak, hogy a ZIL-nek, amely platóján minden alkalommal ő süti a kenyeret, minden alkalommal így köszön: „ itt van az én szépségem”. Ezért aztán nem is izgulunk, hogy lerobbanunk bárhol: Gizi ott van, és a kenyereken túl ért ahhoz is, ami a motorháztető alatt történik, az erdélyi technikumban ugyanis ZIL is megfordult náluk.
És ha már Erdély: a kenyerek, amiket készít, szintén ottani ihletettségűek. A pityókás kenyérrel szemben Antal egyetlen kérése az volt, hogy annyi pityóka menjen bele, amennyi csak belefér anélkül, hogy a kenyér alja szalonnás lenne. Ennek köszönhető, hogy a kenyerünk csomagolás nélkül, egy hét múlva is jobb, mint a boltiak. A káposztalevélen sütést is Erdélyből hozta. Hogy miért káposztalevél, arról hallgassuk meg Antalt:
Tóni és Gizi a Szentendrei Skanzenban találkoztak, több mint tizenöt éve. Gizi már akkor is egy jelenség volt: a saját reszortján olyan rendet tartott, hogy a szakácsok féltek bemenni, mert sodrófával ment utánuk, ha nem oda tettek vissza valamit, ahol a helye volt. Ez persze nem jelenti, hogy valóban féltek Gizitől, ő inkább valamiféle nagy javító erő a világban, aki szelíd határozottsággal, vagy határozott szelídséggel teremt le bennünket.
De csak akkor, ha kell.
(Reméljük, a posztban semmilyen tárgyi tévedést nem vétettünk, mert lesz nemulass.)
