Vidékjáró gasztronómia felsőfokon
Veresegyháza – Katlan Tóni Vendéglője
Hazai turizmus – vidékjáró rovatunk következő állomása a Budapesttől 25 kilométere fekvő Veresegyháza, melyet sokáig tavairól és medve otthonáról ismertek. 2012 óta azonban Katlan Tóni Vendéglője jóvoltából felkerült a gasztronómia szerelemeseinek a listájára.
Katlan Tóni Vendéglőjének története
A vendéglátásban ismert, régi motorosnak számító Novotny Antal dédelgetett álma vált valóra, amikor ebben az évben megnyílt a Katlan Tóni Vendéglője a Malomhoz. Hazai és külföldi fesztiválokon és nagyobb volumenű rendezvényeken Katlan Tóni Konyhája néven régóta sikeresen működött a vállalkozó catering cége az étterem megnyitásával azonban a vendéglátás, a gasztronómia egy egészen új területén is útnak indult.
Az 1922-ben épült gőzmalom először nem éttermi funkciója miatt keltette fel Novotny Antal érdeklődését, hanem az abban az időben éppen új bázist kereső catering cégének tökéletes előkészítő helyszínét látta meg benne. Az épület jó állapotát felmérve azonban továbbgondolta ötletét, s megálmodta a malométtermet.
A tulajdonos két fiatal belsőépítész tervei alapján varázsolt vidéki hangulatot XXI. századi modern keretek közé és alakított ki, új felfogásban Kárpát-medencei feelinget az ódon épület éttermében.
A malom földszinti részében természetes anyagokra épülő, letisztult étterembelső fogadja a betérőt, főszerepben a hatalmas fagerendákkal. A vidéki hangulatot nem a kockás terítős, csárdás életérzés adja, hanem a stílusos, hivalkodásmentes egyszerűség. Nem véletlen, hogy a megnyitás évében a veresegyházi malométterem a magyarországi éttermek dizájnjában a belsőépítészeti toplistán hetedik lett!
Gasztronómia felsőfokon
Novotny Antal és csapata a dédszülők receptjeit, régi idők ízeit veszi alapul, régi szakácskönyvekben kutatva a századfordulós magyar paraszti és kispolgári étkezést. Régmúlt idők ízeit kívánják visszahozni, egészséges alapanyagokból, stílusosan tálalva. Ezzel is bizonyítják, hogy a magyar konyha csodálatos, színes, éppen olyan, mint az országunk: mindenféle hatásokat összegyűjt, és azok izgalmas árnyalatainak felhasználásával hoz létre egy igazán izgalmas egységet és teremti meg a magyarországi gasztronómia, hagyományos, de mégis új színfoltját.
Egy tisztelője ezt írta róla: „Novotny Antal a klasszikus vidéki ízek és a századforduló gasztronómiájának szerelmese. Ahol feltűnik – márpedig az utóbbi években rendesen járta az országot sparheltjeivel, cserépfazekaival, 60 literes bográcsaival, malacnyársaival és egyéb, nem éppen molekuláris konyalaboratóriumi eszközeivel – ott súlyos dolgok kerülnek tányérra. Minimum rőf kolbászok, babgulyások, fokhagymás flekkenek, kakastöke pörkölt, tócsni, dödölle, puliszka. Ars poeticája ugyanis roppant egyszerű: azt a konyhát képviseli, ahol: az értékek még valósak voltak, a kolbász kolbászból volt, a bort szőlőből készítették.”
De nézzük, mit mond Novotny Antal! „ Filozófiánk, hogy minél többen ismerjék meg a Kárpát-medence tájegységeinek és az itt élő nemzetiségek gasztronómiájának valódi mélységeit. Ez a gasztrokultúra – legyen az zsidó, szerb, szlovák, örmény vagy éppen magyar – olyan változatos ízvilágon alapul, melyre büszkének kell lennünk. A „magyaros” éttermekkel Dunát lehet rekeszteni, a legtöbb helyen a gulyásleves, a pörkölt és a hortobágyi húsos palacsinta uralkodik. A magyar konyha nagy receptjei megkerülhetetlenek, de ezek mellett megannyi étel vár felfedezésre például a paprika előttiidőkből. A mi célunk, hogy kitörjünk a tschikosch-gulasch sztereotípiából, és bemutassuk a magyar konyha valódi mélységeit, felelevenítve az elfeledett recepteket és ételkészítési eljárásokat is.”
A siker titka a minőségi gasztronómia és az elkötelezett csapat
Katlan Tóni Vendéglőjében összeszokott, közel 20 fős étteremi csapat készíti a havonta megújuló étlap kínálatát. Az idényzöldségek és a friss alapanyagok diktálják a ritmust a szezonalitás jegyében. Ezért sincs hatalmas választék a főételek között, de ez esetben igaz a mondás: a „kevesebb sokszor több”.
Saját kenyeret sütnek, saját sajtot készítenek, üdítőik között házi szörp és kompót lé is szerepel. Amit nem maguk csinálnak, azt alapos utánajárást követően a legjobbaktól vásárolják. A zöldségek, a húsok mind olyan helyi emberektől érkeznek, akik szívvel-lélekkel, nagy tudással és tapasztalattal dolgoznak, de szükség esetén akár az ország másik végéből vagy Erdélyből is szereznek be alapanyagot, míg a borokat Villányban, a pálinkákat Kecskeméten készíttetik.
A Malom épülete zártkörű rendezvények lebonyolítására is kiválóan alkalmas. A földszinti étterem és az emeleti rendezvényterem esküvők, születésnapok, családi események, gyermekzsúrok, osztálytalálkozók tökéletes, vállalti csapatépítő tréningek helyszíne. Szeretettel várunk mindenkit!
Mindezeket tapasztalva mit is mondhatnánk a gasztronómia szerelemeseinek?
Nem mást, mint azt, hogy keressék fel a magyaros, stílusos Katlan Tóni Vendéglőjét, ahol a fogásokon érezni lehet az ott dolgozók étel iránti elkötelezettségét, dédanyáink konyhájának ízeit. Köszönet érte Katlan Tóninak és csapatának!
Az eredeti cikket itt olvashatjátok.
Köszönjük a Vidékjáró Magazinnak és a Csak a Nőknek Magazinnak.