Hogyan ne tűnjenek el külföldre a dolgozóid?

Nagy a fluktuáció a cégednél? Nem emlékszel már, hogy hívják a beosztottakat, olyan gyorsan jönnek-mennek? Nem biztos, hogy a te hibád… vannak olyan munkakörök és olyan területei az országnak, ahol a dolgozók szinte spontán teleportálódnak Nyugat-Európába. Viszont van néhány dolog, amit megtehetsz, hogy vonzóbbá tedd a munkahelyet, ahol dolgoznak.

Lássunk erre néhány rossz és néhány jó választ.

Együnk valamit

Rossz válasz: Pizzaparti! Ha rossz a hangulat, egy péntek délutánra berendelt nagy adag olcsó óriáspizzával rögtön kiköszörülhető minden csorba. Igaz, hogy előtte mindenkinek el kell lazítani az állkapcsát, hogy egyáltalán rágni tudjon a feszültségtől, de legalább megpróbálunk úgy tenni egy órára, mintha minden rendben lenne.

Jó válasz: Ahogy minden ajándéknál, úgy a „céges lazítás” esetében is a gondos kiválasztás adja az ajándék értékét. A hirtelen jött pizzapartinál egy igazán ütős megjelenésű street food-élmény lehet jobb megoldás, amihez a ZIL Festival Truck szelfimágnes megjelenése és a rajta készült kolbászok lágy íze, és – mondjuk – a hamburgerekhez készített házi bucik pirított oldalának roppanása jelentik az igazi pluszt. Egy ilyen rendezvény azt érzékelteti: tényleg törődnek a dolgozókkal.

Magasabb fizetés

Rossz válasz: Beígérek valami fizetésemelést jövőre mindenkinek, és utána hozzáteszem: „ ha minden jól megy”. Így végül is nem ígértem semmit, mégis szó volt egy magasabb bérezés lehetőségéről.

Jó válasz: Valójában a be nem váltott ígéretek egyre távolabb visznek minket a jó csapat ideájától. Az általános fizetésemelés fontos egy inflációval terhelt gazdaságban, de ezen felül inkább valódi motivációt jelentő megoldásokat érdemes behozni a csapatba. Ha anyagilag értékeljük a valódi igyekezetet, akkor a morál is emelkedni fog a csapaton belül, hiszen nincs rosszabb, mint az igazságtalan kivételezés.

Show-time

Rossz válasz: Idehívok valami bohócot, kötéltáncost vagy tűznyelőt, hogy felvidítsa őket. Úgyis láttam egy kuponos oldalon, hogy nem is kerül sokba.

Jó válasz: Ha már feszültség és problémák adódnak a cégnél, inkább szakembert érdemes hívni. Nem félni kell tőle, hanem inkább biztatni őket, hogy egy tréner vagy coach előtt tudjanak beszélni a problémáikról. Az is fontos, hogy vegyük komolyan az így előkerült „csontvázakat”. Így azt érzik majd a munkatársak, hogy meghallgatták a problémáikat, és figyelnek rájuk – hiszen nemhogy a szőnyeg alá söpörték a gondokat, de még fizettek is egy szakértőnek, hogy minél jobban felszínre tudjanak bukkanni.

Élmények

Rossz válasz: Betiltom a home office-t. Tudom jól, hogy csak lógnak, és ha egész nap otthon ülnek, még a végén máshol is állást vállalnak, és akkor két helyről veszik fel a fizetésüket.

Jó válasz: Tegyük élménnyé a bentlétet az irodában. A Covid után minket hívtak céges reggelik előkészítésére, hogy a munkatársak érezzenek késztetést arra, hogy a munkát inkább bent végezzék el, és erősödjön a csapatszellem. Ezen túl közös meccsnézéseket is lehet szervezni, ilyenek mellé mi adjuk a rágcsálnivalót, ételeket, csapolt sört… Ezek valódi együttlétet adó pillanatok.

Szabadidő

Rossz válasz: Pénteken egy órával korábban hazamehetnek. Lehet, hogy felhívom majd őket telefonon, de végül is jobb ezeket a buszon intézni, hazafelé, úgyis unatkoznának.

Jó válasz: Támogasd a munkatársakat, hogy munkaidőben értelmes, önfejlesztő projektekbe fogjanak – akár a céged tevékenységével kapcsolatban, akár azon kívül. Nem elvesztegetett órák ezek a számodra sem, hiszen egy több területen kibontakozó ember sokkal kiegyensúlyozottabb, és a munkáját is nagyobb kedvvel végzi, mint egy kiégett, külföldi kiköltözésén merengő kolléga.

Befektetni az emberek boldogságába megtérül. Sok olyan téveszme maradt fent a munkahelyeken, amik a munkatársakat erőforrásoknak, szinte élettelen gépeknek állítja be, és így is kezeli a idejüket, erejüket, kreativitásukat. Egy munkahely minél korábban szakít ezzel a felfogással, annál gyorsabban képes elkerülni a végtelenné növő fluktuáció okozta kihívásokat.

Szeretnéd te is, ha mi gondoskodnánk a szórakozásról és a közös kikapcsolódásról a céges csapatodban? Keressetek minket, és találjuk ki, mi lenne a legjobb a dolgozóidnak.

Hasonló cikkek