„Ebben a hónapban a gyümölcs legkedvesebb és tápláló nedvességgel teljes, mint a dinnyék és szilvák” – állapította meg 1816-ban Czifray (Czövek) István. Adja magát, hogy „csak úgy” magukban, nyers valójukban együk ezeket, de lássuk be, egy étteremtől azért többet várunk. A Malomban ezúttal sem kell csalódnunk: augusztusban levesként elkészítve ehetjük a sárgadinnyét itt.
A magyar konyha egy újabb elfelejtett fejezete tárul elénk, ha előkeressük régi szakácskönyveink dinnyés receptjeit. Régóta kedves gyümölcsünkről van szó, a középkori Budán is ették, Oláh Miklós azt írta róla (1536), „különböző fajtáit úgy vetik a földeken, mint a gabonát”. A finom gyümölcsöt nemesek egymásnak küldték ajándékba, Kanizsai Orsolya ezzel próbálta hazacsalogatni férjét, Nádasdy Tamást, egy másik alkalommal pedig (1567-ben) a királyi udvart nyűgözte le terményeivel. A nyár ízét igyekeztek átmenteni télire, már ekkor dzsemet készítettek belőle. Későbbi receptekből az is látszik, rendkívül sokoldalú tud lenni a dinnye – legyen az görög vagy sárga. De honnan is kerül az asztalra?
„Olyan nagy lesz a dinnye, felér az égig szinte”
Ha hagyma, akkor Makó, ha paprika, akkor Szeged, ha dinnye, akkor Csány. A Heves megyei településen az 1700-as évektől foglalkoznak ezzel a gyümölccsel, méghozzá a saját földdel nem rendelkező, parasztság alsó rétegéhez tartozó zsellérek. Jó döntésnek bizonyult ez a vállalkozás, száz évvel később már az ország minden tájára elvándoroltak földet bérelni és dinnyét termeszteni, akkora volt az igény terményeikre. Ilyenkor felpakolták a családot (a nagyobbacska gyerekek már dolgoztak), a munkához szükséges eszközeiket, ruhákat, néhány bútordarabot is, majd beköltöztek annak az uradalomnak a földjére, ahova hívták őket. Bérföldjeiken kis kunyhókat emeltek, és kora tavasztól késő őszig dolgoztak új állomáshelyükön. A kemény munka gyümölcseként a dinnyések egyre módosabbak lettek, fokozatosan polgárosodtak. Keresett szakemberek voltak ők, a két világháború között már külföldre (Ausztria, Németország) is elszegődtek. Itthon pedig Csány mellett Kecskemét környékén, Békés–Csanád–Csongrád megyékben, a Nyírségben, valamint Fejér megyében hoztak létre jelentős dinnyetermesztő központokat. Ha pedig visszamegyünk néhány évszádot: a 18. században Szabolcs, Szatmár és Bihar vidékét (Bél Mátyás leírása), az 1660-as években pedig Gyulát és Debrecent említik (Evlia Cselebi török utazó feljegyzései) a kiváló dinnye hazájaként. S ha már itt járunk az időben, érdemes felütni néhány korabeli szakácskönyvet is!
Héjától magjáig
Ha ugyanis azt várjuk, hogy csak nyersen, magában ették, csalódni fogunk. A régiek ennél sokkal fantáziadúsabbak voltak. Olyannyira, hogy még azt is megcifrázták, ha csak úgy hidegen kínálták: Laborfalvi Róza jégbe hűtött, rumos-tejszínes dinnyét szolgált fel Petőfinek. A 17. században méz, sáfrány, bors, gyömbér kíséretében főzték meg a sárgadinnyét. 19. századi receptjeink szerint a lekvár citrommal, a dzsem vaníliával és rummal készült, de utóbbiak fűszerezték a sárgadinnyekompótot is. És egészben is eltették a dinnyéket télire: Zilahy Ágnestől (1892) tudjuk, hogy a gyümölcsöket lezárt ládában, hamuval lefedve tárolták, úgy, hogy ne érjenek egymáshoz – az ilyenformán eltett dinnye „egész késő télen is élvezhető gyümölcsöt szolgáltat”. A kandírozott dinnyehéjat süteményekbe keverték. A legkülső rétegtől megfosztott héjat ehhez ecetben előfőzték, majd cukorszirupban átmelegítették. Két-három napig újra és újra felöntötték cukorral és beforralták, az utolsó alkalommal pedig kis citrommal ízesítették. Magyar Elek (1930-as évek) narancsdzsemmel bolondította meg a sárgadinnyéből készült házi fagylaltot. A nem nagyon érett dinnyét meg fűszerecetben tették el, szegfűszeggel. És ha azt hisszük, hogy a magot legalább kidobták, ismét tévedünk. 1601-ből, Szentbenedeki Mihálytól (ő Thököly Sebestyén szakácsa volt) származik a következő, betegeknek ajánlott étel: „dinnyemagot törj meg rézmozsárban erősen, azután tiszta hideg vizet tölts reá, szűrd által a szitán, töltsed tiszta fazékban, értesd az tűznél, hogy felforrjon, minduntalan keverd, hogy meg ne zsugorodjék, tégy bele nádmézet, hogy édes legyen. Hogy fel akarod adni, piríts fejér kenyeret, és metéld apróra kocka módra, meg ne sózd, add fel.” A dinnye egyébként tisztító hatású, gyulladáscsökkentő. Zelenyák János gyógynövényes könyve (1908) szerint „a zöldbélű dinnyét vérsűrűsödésnél, lázas tüneteknél és vesebajnál jó használni, forró nyári napokon üdítőleg hat. Egyesek szerint álmatlanság ellen is ajánlható.” A Malom augusztusi, íróval készült sárgadinnyelevese viszont mindenkinek ajánlható. Hűsít, frissít, elkápráztat.
